2009. augusztus 16., vasárnap

Sietve uram

Valamikor régen, élt egy derék szegény ember. Olyannyira derék volt, hogy híre az egész országban elterjedt. Még a király fülébe is eljutott. Nosza, több se kellett, hivatta is nyomban a szegény embert, aki uralkodója hívására azonnal fel is kerekedett. Ez is bizonyítja, mennyire derék volt. Messze lakott a királyi udvartól, így hát gyalogszerrel vágott neki a hosszú útnak. Egyszer csak elérkezett egy nagy vízhez. Hősünk belévetette magát, és úszni kezdett. Akkoriban éltek még lóhalak arrafelé. A lóhoz semmi közük nem volt, de hát mint tudjuk, a lótetű sincs másképp ugyanezzel. Egy ilyen hatalmas állat azonnal be is kapta a szegény embert, és vadul úszni kezdett vele. Meg kell jegyeznünk ezen a ponton, hogy ezeknek az állatoknak nagy, üreges álluk volt. Derék szegény emberünk gyorsan belecsusszant az állüregbe, hogy a viziszörny ne tudja lenyelni. A lóhal megelégelte a szegény ember hiábavaló cipelését, úgyhogy a partra úszott és kitátotta hatalmas száját. A derék szegény ember kiugrott, és - lássatok csodát - éppen a király palotájánál találta magát. Sietett is a trónterembe uralkodójához, hogy elmesélje csodálatos utazását. Azóta is mondják az emberek, ha sietve érkeznek valahová:


- Lóhal állában siettem hozzád.

1 megjegyzés: